Egy tanulságos történet
március 15-ről
Az alábbi beszámolót egy hölgy olvasónktól kaptuk, megrázó történet Magyarország jelenlegi
kaotikus állapotairól, valamint arról, hogy a kormányzat meggondolatlan,
egészségügyben hozott döntései hova vezettek.
Tisztelt Cím!
A mai nap (2007. március 15.) hazafelé tartottam a 6-os villamossal 19 óra körül
a körúton. A villamost megállították az Oktogonon, mindenki leszállt, mert nem
ment tovább. Egyedül voltam és sétálgatva kérdeztem embereket, hogy mi történik
az Oktogonon? Kb. negyedóra múlva a rendőrség vízágyúval közeledett, én
beugrottam az Andrássy út 53. sz. alatti kapualjba, többen is ott kerestek
menedéket. Hangsúlyozni kívánom, hogy sem nálam, sem a többi menedék keresőnél
még zászló sem volt, egyéb eszköz sem, mindannyian ünneplőbe voltunk öltözve,
még csak nem is kiabált senki. Ennek ellenére az ott masírozó rendőrök
felszólítottak, hogy menjünk haza. Ennek nem tudtunk eleget tenni, hiszen
folyamatosan jöttek a rendőrök és veszélyesnek ítéltük meg a kapualjból való
kilépést. Ekkor a rendőrcsoportból megálltak és durván kiráncigáltak mindannyiunkat
a kapualjból, hogy "Takarodjunk onnan". Szó nélkül elindultunk, de
hátulról durván lökdöstek minket a rendőrök. Én kértem őket, hogy ne
lökdössenek, látják hogy megyünk, eszem ágában sincs velük birokra kelni (egy
hölgyről van szó - szerk.). Ekkor egy rendőr belém rúgott és a másik úgy
meglökött, hogy kb. két méterrel odébb repülve elestem, majd még 1-2 embert rám
löktek. Éreztem, hogy fáj a kezem és elindultam egyedül a Blaha Lujza tér felé,
gyalog a 7-es buszhoz.
Buszra várás közben a kezem (csuklóm) feldagadt és eldeformálódott, azt hittem
kibicsaklott. A Szent Imre Kórház sürgősségi ambulanciájára mentem, ahol a
megállapított diagnózis: "A csukló és kéz k.m.n. részeinek törése". A
kórházban nem tudtak ellátni kéztöréssel, mert nincs röntgen és nem tudják
megállapítani, hogy műteni kell a kezem, vagy csak begipszelni. Rögzítés és metamizol
hatóanyagú per os fájdalomcsillapítás után a Szt. János Kórház Ügyeleti
Baleseti Sebészeti Ambulanciájára tovább irányítottak 20.51 órakor. A Szt.
János Kórház ambulanciáján 23.25 órakor kerültem sorra, ahol dr. H.L. ügyeletes
orvos vizítdíjat követelt tőlem. Mondtam, nincs nálam pénz, egyébként sem
tudnék fizetni, mert minden ellátás nélküli-regisztrált munkanélküli vagyok,
jövedelmem egyáltalán nincs. Hivatkoztam arra is, hogy a Szent Imre Kórház Sűrgősségi
Ambulanciáján még csak nem is céloztak a vizitdíjra. Dr. H.L. kérdezte, hogyha
boltba megyek vásárolni, akkor ott sem fizetek? Mondtam neki, hogy nem boltba
jöttem, hanem orvoshoz. Az orvos közölte, hogy vizitdíj nélkül ő nem vizsgál
meg, nem lát el! Kértem, hogy adjon arról igazolást, hogy ott voltam és nem
hajlandó ellátni. Közölte, hogy ő vizitdíj befizetése nélkül nem ad semmilyen
igazolást és faképnél hagyott.
Hazaérve, éjfél után felhívtam telefonon a Szent Imre Kórházban a nagyon
tisztességesen ellátó dr. R.P. doktor urat, elmondtam, mi történt a János
Kórházban és kérdeztem, hogy ilyenkor mi van, nem fordulhatok törött kézzel
sehová? Ekkor felajánlotta, hogy ügyeletes kollegáival összedobják az 1.000 Ft
vizitdíjat, hogy a János Kórházban ellássanak. Én ezt visszautasítottam,
mondván, hogy nem az orvos feladata a törött kezű betegek szociális támogatása
és a János Kórházba nem vagyok hajlandó vissza menni dr. H.L. ügyeletes
orvoshoz. Ekkor R.P. doktor úr mondta, hogy 5 percen belül visszahív,
kollegáival megoldást keresnek, mert a kezemet sürgősen el kell látni. R.
doktor úr visszahívott telefonon és mondta, hogy az Országos Baleseti és Sűrgősségi
Intézetbe menjek el és ott F.I. főorvos urat keressem, mert ott ellátnak
szakszerűen. Az Országos Baleseti és Sűrgősségi Intézetben dr. M. D. doktor úr
gyorsan, szakszerűen ellátott (röntgen, gipszelés és nem utolsó sorban,
intellektuális modorban). Ezúton is köszönöm dr. F.I. és dr. M.D. orvos uraknak
és ápoló segítőiknek, hogy orvosi esküjük szellemében, valóban gyógyítanak és
ezzel megvédve a magyar orvostársadalom tisztességét is a mai szörnyű,
vizitsarcot a gyógyításnál előnyben részesítő nyomasztó János Kórházbéli
ügyeletes kufár-orvos (dr. H.L.) helyett.
Bebizonyosodott, hogy mit ért dr. Molnár János és a médiában szintén
zagyvaságokat makogó államtitkár szócsöve, vizitdíj fejében jobb, korszerűbb,
modernebb orvosi ellátáson: dr. H.L. - féle kufár-orvosokat, akiknél a szakmai
lelkiismeret és az orvosi eskü csak századrangú dolog. Isten óvja a magyar
egészségügyet a H.L. féle orvosoktól!
KDNP webszerkesztőség
BM