Petőfi Sándor: A magyar nemzet

 

 Oh ne mondjátok nekem, hogy

 Hajnallik hazánk felett !

 Látom én: az ő számára sző a sors szemfödelet.

 S kérni istent nem merem, hogy

 Nemzetem gyógyítsa fel,

 Mert e nemzet, elhigyétek,

 Életet nem érdemel.

 

 

 Figyelemmel átforgattam

 A történet lapjait,

 S fontolóra vette lelkem,

 Amit e hon végbevitt.

 S mit találtam ott fölírva

 Századok bötűivel ?

 Azt találtam, hogy e nemzet

 Életet nem érdemel.

 

 

 Jóra termett nép honában

 Egy a szív, az akarat,

 A közérdek mellett minden

 Külön érdek elmarad.

 Itten oltárt minden ember

 Ön bálványaért emel -

 És az ilyen önző nemzet

 Életet nem érdemel.

 

 

 Voltak egyesek közöttünk !

 Tiszta, hű, nagy szellemek,

 Akik mindent, amit tettek,

 A hazáért tettenek.

 Hány volt köztök, kiket a hon,

 Maga a hon veszte el !

 És az ily hálátlan nemzet

 Életet nem érdemel

 

 

 Más hazában híven őrzik

 Mindazt, ami nemzeti ;

 Ősi kincsét a magyar nép

 Megveti, és elveti,

 A magyar magyarnak lenni

 Elfeled vagy szégyenel -

 És az ily elkorcsult nemzet

 Életet nem érdemel...

 

 

 Oh de mért elősorolnom

 E szegény hon vétkeit ?

 Lesz- e sors, oh lesz- e isten,

 Aki minket megsegít ?

 A nagy isten szent kegyéből

 Jő- e megváltási jel ?

 Lesz- e még e nemzet olyan,

 Hogy halált nem érdemel ?

 

 Pest, 1845. január