|
Gyurcsány Ferenc
teljes balatonőszödi beszédének írott változata |
|
2006. szeptember
17., vasárnap 20:08 |
„Az, amit el
tudtam nektek mondani, itt egy órában, sőt talán több is volt, mint egy óra, az
természetesen nem az egész politikánk, az természetesen nem képes magában
foglalni egy sor dolgot, amelyet meg kell tenni, és nem képes visszaadni az
egyébként szükséges kommunikációnak azt a sokrétűségét, ami kell a sikerhez.
Ezzel együtt is a figyelmeztetést és a tanácsokat ez ügyben köszönjük szépen.
Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani,
hogy tele vagyunk kétségekkel, hogy a magabiztosság mögött ott van az őrlődés
és a gyötrődés. Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. Hogy egy sor ügyben fogalmam sincsen,
hogy melyik, nem a hatodik lépés, még a harmadikat sem
tudom. Tudom az első kettőt. És egyszerre kell megpróbálni
előrevinni ezeket az ügyeket, fenntartani közöttünk az együttműködést, a
jóhiszeműséget, biztosítani a koalíciós partner támogatását, fölkészíteni a
legbefolyásosabb lapok vezetőit és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak,
bevonni őket ebbe a folyamatba. Megtanulni nem fölszisszenni
Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt
megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban
meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben
előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a
titkot, hogy miközben tudtuk, és ti is tudtátok, hogy ha el fog jönni a
választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk
nem volt. Úgy őriztük a politikai egységet tavaly nyár óta, és mögötte mondjuk
a szakmapolitikai egységet, mint soha az elmúlt
években. Vagy talán sose. Természetesen mindaz, amit
tudunk, az anyagaink kidolgozottsági foka, hagy maga
után kívánnivalót. Igen, igazatok van. Pontosan tudjuk
mi azt, hogy rengeteg kockázattal nézünk szembe.
Amikor azt mondjátok nekem, hogy vigyázzunk oda, mert
az Alkotmánybíróság visszaküldhet dolgokat, tudjuk mi ezt. Nem
baj, hogy mondjátok, de higgyétek el, tudjuk. Egy nagyon szűk csapat
dolgozik Petrétei Jóska mögött, mert hogy nem engedhetjük be a minisztérium
egészére ebbe a fázisban még, 5-6-7 ember reggeltől éjszakáig, a szó
legszorosabb értelmében, hogy nehogy baj legyen.
Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a szükséges
mennyiségű pénzt a kollegákkal, hanem amikor mennek a politikai egyeztetések,
húzzatok már a picsába ezzel! Gyerünk előre! Nincsen sok
választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen
böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet
magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó
másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az
nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein,
hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista
Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És
közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit.
Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést,
amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a
végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit
mondunk?
Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan,
aprólékosan felépített. Nem. Nem.
Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön,
most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy
majdnem belegebedünk. Aztán lassan fölbukunk. Mert nem bírjuk jobbra a tempót. Ez a
helyzet. Közben meg kell állapodni még a
szabaddemokratákkal, meg még miniszteri problémák, meg ismeritek. Nézzétek, a
dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen
választás. Veres Janinak igaza van. Lehet
még egy picikét itt tesza-toszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni
gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről
nyilvánvalóan nekem nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen. És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kibaszott sok
elemzést el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoportot hogy fogja végezni.
Azt tudom nektek mondani, nem tudunk még hetekig
elemezni gyerekek. Nem tudunk. Az
első nap meg kell mondani, hogy mit kell csinálni azért, hogy ebből még idén
kiigazítás legyen. Hogy szeptember elsejétől bizonyos
adójogszabályok életbe léphessenek. Elemezgethetek én még egy pár hétig,
aztán majd jönnek, akiknek az a szakmájuk, és azt mondják,
hogy ők már elemezték. Magyarország le van írva.
Ezért annak az előrebocsátásával, amit csinálunk, az
messze nem tökéletes, nem tudok nektek B verziót mondani. Aki a Magyar
Szocialista Párt környékén befolyásos véleményformáló makrogazdasági ügyekben,
Kornaitól Bokrosig, Békéstől Surányiig, Vértestől a jó ég tudja kicsodáig,
azokkal végig beszéltük, végig szenvedtük, végig üvöltöztük. És azt is meg kell mondjam nektek, hogy nagyon sok nagy
ötlettel találkozom. Hű, a hétszázát neki! És kiderül, hogy még a legnagyobbak
is, a legtöbbre tartottak is százmilliárdos
nagyságrendű tévedésekben vannak. Vessünk ki ingatlanadót mindenkire! Tudjátok,
hogy mennyi jön be ingatlanadóból, ha
Magyarország talán legbefolyásosabb üzletembere Demján
Sándor. Hatalmas nagy hanggal, hogy Ferikém, olvasom a Sarközy
tanulmányban, hogy ha
Az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a
vezetését, az a csapat képes nagyjából erre a teljesítményre. Képes nagyjából programot adni. Lehet,
hogy van egy másik csapat, amelyik tud mást. Nem
tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem
leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor se. Nagy munka van,
tisztességes munka van egymás között, muszáj megcsinálni. Nem beszélek az Új Magyarországról, a fejlesztésekről, határon túli
magyarokról, egyházakhoz fűződő kapcsolatokról és még ezer dologról, mert a
nagyhoz képest ma nem ez a legfontosabb. Mindegyikben érdemi,
jelentős és mély javaslataink lesznek. Egyik-másik meglepetést is fog
okozni. De az egészhez képest, amit el kell döntenünk
egymás között, nem ez a legfontosabb. Reform vagy bukás,
nincs más. És amikor azt mondom, hogy bukás,
akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén
mondom nektek, beszélek magamról is. És akarok most egyetlen
egyszer mondani nektek három percet. Ezt legfeljebb
még egyszer fogom én elmondani nektek.
Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot
vezetni. Az utolsó másfél évet azért tudtam én
személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált, és egy dolog fűtött:
visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet, hogy nem
kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán
Viktortól meg a jobboldaltól, és tanulja most már meg
magát, nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz. Ez adta a
hitet, hogy miért érdemes ezt csinálni. Nagy dolog
volt, imádtam, életem legjobb része volt. Most az
adja, hogy történelmet csinálunk. Nem a történelem
könyveknek, arra szarok, egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e. Hogy én személy szerint egyáltalán nem érdekel. Csinálunk-e valami nagyot. Azt
mondjuk-e, hogy a kurva rohadt életbe, jöttek pár napig, meg merték tenni, és
nem szarakodtak azon, hogy hogy a francba lesz majd az útköltség elszámolásunk,
bassza meg! Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy
akkor a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem. Hanem
megértették, hogy másról szól ez a kurva ország! Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot! Csak
azért! Egzisztenciát lehet még találni sokat.
Tudom, hogy nekem ezt könnyű mondani. Tudom, ne
vágjátok mindig a képembe! De csak ezért érdemes! Majdnem beledöglöttem, hogy
másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk
reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni!
Vagy megcsináljuk, és van hozzá egy emberetek, vagy mással kell csinálni! Soha
egy darab interjút nem fogok adni akkor, amikor be fogom fejezni, hogy ha
vitával fogunk elválni egymástól. Soha. Soha nem fogom
a magyar baloldalt bántani. Soha.
De csak azért érdemes csinálni, hogy hozzányúljunk a nagy
dolgokhoz. Elmagyarázni és majd hosszú bizottságokban ücsörögni, és majd
új munkabizottságot tartani, aztán majd kideríteni, hogy soha egyetlen egy
törvényben nem tudunk megállapodni, mert újra csak azok a kompromisszumok
születnek, ami lényegében a semmittevés kompromisszuma, hogy fönnmaradjon,
amely eddig volt, mert minden más sérti valakinek az érdekét, ahhoz másik
madame kell. Ez az én imádatomat nem fogja
megváltoztatni. Egyáltalán nem. Én
nem fogok naponta felállni. Volt ilyen minisztere Horn Gyulának is, aki mindig le akart mondani. Volt ilyen
miniszterelnök-elődöm is, aki állandóan elmondta, hogy
én nem ilyen pasi vagyok. Amíg van benne erő, és megyünk előre, addig igen, és
egyszer meg nagyon csöndben elmegyek. Nem érdemes másért.
Mindenki döntse el magában, hogy 4-500 ezer forintért csinálja a dolgot, ami
kurva fontos, különösen, ha az embernek már nincsen
más szakmája, csak ez, tudom én. Hogy képes-e az
elmúlt 15 év összes történetén felülemelkedni és megkötni új védeket, vagy azt
gondolja, hogy ez is egy olyan négy év lesz, hogy a francba, túléltük az
eddigit is, most is túl leszünk. Volt elég miniszterelnökünk, ezen a pasin is
túl leszünk majd. Mi úgy is maradni szoktunk. Lehet, és azt
is mondom, hogy ez egy legitim érvelés, és nem is bánt. Egyáltalán
nem. Egyáltalán nem. Van ebben
a frakcióban nem egy miniszterelnöknek alkalmas ember. Én azt mondom, hogy vegyen mindenki nagy levegőt, igyon kurva
sok bort, aludjon egy-két éjszakát és döntse el magában, ha mindenki csak
ugyanazt tudja mondani, amit az elmúlt években mindig mondott, és nem jut el
odáig, hogy na, a franc egye meg, lehet, hogy mást kell mondani, mint amit
mondtam öt éven keresztül, mert láthatólag soha nem tudtunk megállapodni
egymással. Mert ha mind a 190 ugyanazokat a mondatokat mondja, mint amit az elmúlt években mondott, akkor ugyanúgy nem fog történni
semmi, mert ugyanúgy nem tudunk megállapodni. Bassza meg,
ugyan nem értek egyet, de elengedem először. Csinálják!
Máskor meg azt, másik engedje el, hogy hadd
csinálhassa. Az nem reform, hogy a többiek változzanak
meg. Az nem reform, hogy egyébként kiállunk és mondjuk
a népnek a mantrát. Az a reform, hogy hajlandóak
vagyunk mi is egy sor ponton átértékelni mindazt, amit eddig gondoltunk és
tettünk. És ehhez képest az első hónapoknak a dolga, a
kiigazítás dolga, az csak szimpla kényszer. Be kell valljam. Ott tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van választásotok. Nincsen.
Nekem sincs. Ma legfeljebb az
a választás, hogy megpróbáljuk befolyásolni, hogy mi történik, vagy rá fog
omlani, a francba. A megoldás biztosan nem tökéletes,
igazatok van. Biztosan nem. Csak
nem tudunk jobbat. Olyat, amiben meg tudunk állapodni a szakma nagy
részével, akivel el tudjuk fogadtatni a piacokkal, el tudjuk fogadtatni a
koalíciós partnerrel, és nálunk, akik ezt egy páran a tetején csinálják a Bélától
a Veres Janiig, Kiss Pétertől az Ildikóig, Szekeres Imrétől a Hillerig, meg
mondjuk velem, nagyjából elhisszük, hogy körülbelül jó. Mert
ezeknek el kell hinni. Egyedül külön-külön tudunk mást is, csak nem
külön-külön vagyunk, hanem ott ülünk tizenegy néhányan az
asztal körül és el kell fogadni. Én azt gondolom, hogy
meg lehet csinálni.
Azt gondolom, hogy lesznek konfliktusok gyerekek. Igen, lesznek. Lesznek tüntetések,
lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt, előbb-utóbb
megunják, hazamennek. Csak akkor lehet végigcsinálni,
ha a lényegben hisznek és a lényegben van egyetértés. Kikerülni
a konfliktusokat, önmagunk között, megijedni attól, hogy egyébként sértünk
érdekviszonyokat, akkor nem szabad elkezdeni. Nem
szabad. Semmihez nem ragaszkodunk, úgy nem igaz, hogy én ahhoz
ragaszkodom, hogy van egyvalami a fejemben, hogy annak kell lenni az egészségügyben, annak kell lenni, az izé. Dehogy! Én ezeket a beszélgetéseket szervezem, mediálom. Nyitom ki a pasikat, hogy mondják el, hogy mi van bennük Nem diktálom,
nem igaz. Ha diktálom, akkor, amikor le akarnak lassulni, és nem akarnak
megállapodni. Hogy gyerünk a hétszázát, előre! Ezt tartom a
dolgomnak. És amiben megállapodtunk, akkor ne
engedjem, hogy lelassuljanak. Nem arról szól, hogy nekem van egy A-Z-ig
megírt forgatókönyvem Magyarországra, és azt mondom,
hogy ki fogom belőletek verni. Francot! Van A-Z-ig forgatókönyvem, hogy hogyan
lehet a szocialistákban ott lévő hihetetlen energiát arra fölhasználni, hogy az
országot megváltoztassák, hogy tegyék már bele, hogy legyenek már úrrá végre a
kishitűségükön meg a régi igazságaikon. Arra van! Aztán, amikor nem bírom,
akkor meg kiabálok egyet. Nincsen személyes sztorim
ebben az ügyben. Egyáltalán nincsen.
Nagy dolgot kaptam ettől, amit a másfél évben csinálhattam.
Azt a személyes sztorim, hogy változtassuk meg ezt a
kurva országot, mert ki fogja megváltoztatni, Orbán Viktor fogja megváltoztatni
a csapatával?
Vagy C változat, nem történik semmi, el lehet még így egy
darabig lébecolni. Persze, hogy bonyolult az egészségügynek
a dolga. De hát amelyikünk bemegy egy egészségügyi
intézménybe, tudja, hogy hazugságok sokaságára épül. Persze, hogy az oktatásban borzasztóan nehéz bármihez hozzányúlni, de
igen, azt látjuk, hogy nem egyenlően osztja a tudást széjjel. Valamelyikőtök
mondta - az Arató Gergely -, az mégiscsak a legnagyobb igazságtalanság kérem
szépen, hogy a magyar oktatási rendszer egyik oldalról a köztünk lévő
társadalmi különbségeket fölerősíti, nem gyengíti, aztán még szegregál is. Hát
ez az igazi nagy probléma! Ez a nagy gond! És az a nagy gond, hogy
azoknak adjuk az ingyenes állami oktatást kérem szépen, akik a legjobb
családokból jönnek! Hát ehhez képest nem az a botrány,
hogy ki kell fizetni 3 százalékonként. Ha van társadalmi botrány, akkor az, hogy a felső tízezer termeli magát újra közpénzen! Mi meg ezt nem merjük kimondani, és be vagyunk szarva, hogy azt
mondjuk, hogy egyébként, ha hét százalék, akkor tessék fizetni. Ne áltassuk itt
egymást, ez az igazi botrány! Az
az igazi botrány, ahogy a Laci beszél az ő cigány embereinek, annak tized olyan
jó minőségű egészségügyi szolgáltatás jut, mint nekem! És mióta az anyámnak, ismerik a nevét, azóta neki is jobb jut, a
kurva életbe! Nem tudta, hogy mi történt, megjavult az
egészségügyi rendszer fiam? Mondom, egy lószart mama! Az
az igazság, hogy fölismerik a nevedet! Ez botrány! Ehhez képest, társadalmi
értelemben a vizitdíj semmi, az nem botrány, az
kényelmetlen politikailag. Meg kifizetni. Meg politikailag lehet súlyos következménye, de őszintén szólva, ez
a következmény legfeljebb bennünket érint, ha idióták vagyunk. A
társadalmi következménye az meg mindenkit érint. Mi azért nem merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi
hazugsághoz, mert félünk a ránk ható politikai következményektől. De
hölgyeim, és uraim! Ez egy pár száz embernek meg a
családjának, meg az ismerőseinek a problémája, a miénk. De nem azért kell
politikusnak lenni, mert ebből olyan kurva jól meg
lehet élni, mert már elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni! Hanem
azért, mert meg akarjuk ezeket oldani.
És egyébként pedig épp az az elmúlt négy évnek a tapasztalata, épp az Horn
Gyula kormányzásának tapasztalata, hogy nem abba szoktak belebukni emberek, ha
valamit csinálnak, meg ha nem csinálnak. Francba is, mibe is akkor? El kell indulni,
tudni kell, hogy mit akarunk csinálni! Irtózatos lesz az
első pár év, persze. Teljesen érdektelen, hogy 20 százaléka a
lakosságnak fog ránk szavazni. Tavaly nyáron az
utolsó nyolc évben először a 100 emberből a Szonda szerint csak 18 mondta, hogy
ránk fog szavazni. Tavaly nyáron gyerekek. Egy évvel később nyertünk. Mi lenne, hogy ha nem az egymás
közötti faszkodást miatt veszítenénk el a népszerűségünket, hanem mert
csinálunk nagy társadalmi ügyeket, és nem probléma, hogy elveszítjük akkor egy
időre a támogatásunkat, aztán majd visszaszerezzük. Mert
megértik. És el lehet majd menni vidékre nyugodtan,
hogy megcsináltuk, a hétszázát. Hogy nem lett
mindenkinek jobb, igazuk van. De neki, meg neki, meg
neki, meg kollégiumok épültek ebben a nyüves országban végre újra. Erről szól a politika. Nem arról, hogy melyikünkből lesz
kerületi polgármester meg hány helyettese lesz. Fontos
az is persze, tudom én. Nem vagyok
naiv. De nincs benn az ország első száz
legfontosabb ügyében, és mi döntjük el, hogy melyikkel foglalkozunk. Mi! És az ország azt gondolom, hogy megérdemelné, meg mi magunk is,
hogy ilyen dolgokat csináljunk. Szóval, azt tudom
nektek mondani, hogy álljunk neki, csináljuk meg, sok igazságotok van a
figyelmeztetésben, a féltésben, a részletek ügyében. Csak azt
tudom, hogy nem fogok játszani semmilyen játszmát. Sem
így, sem így, tesszük a dolgunkat. Amíg nagy tempóval lehet
menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni és elmagyarázzátok, hogy
reform igen, de, ahhoz én nem kellek, ahhoz más kell. És írok majd kibaszott jó
könyveket a modern magyar baloldalról. Gyerekek, kell még valamit mondanom Ildikó?"