2006-09-21 20:56
"Miért hazudott másfél
évig?" - A CNN exkluzív interjúja Gyurcsány
Ferenccel (teljes szöveg)
A CNN kedden készített exkluzív interjút Gyurcsány Ferenccel. Nic Robertson a kiszivárgott felvételről és a tüntetőkről kérdezte
a magyar miniszterelnököt.
Nic Robertson:
Ön azt mondta, hogy a hazugságok már 10 éve, vagy még régebb óta
tartanak. De ön beismerte, hogy másfél évig hazudott az embereknek. Miért
hazudott másfél évig? Miért nem hagyta már korábban abba? Miért nem mondott már
korábban igazat?
Gyurcsány Ferenc:
Ebben a mondatban, amit idézett, arra utaltam, hogy nem voltam elég
bátor, hogy megváltoztassam ezt a vonalat. Másfél évvel ezelőtt kezdtem
hivatalomat, ezért használom ezt a kifejezést. Fél évvel később, 2005 elején a
Világos volt, hogy nem elég pusztán erről a jelenségről elméletileg beszélni,
hanem végre kell hajtanunk néhány radikális változtatást. De akkor nem voltam
olyan helyzetben, hogy meglegyen a lehetőségem arra, hogy megkezdjem ezeket a
mélyreható reformokat. Csak néhány kis lépést tettem előre.
Nic Robertson:
De a valóság az, hogy hazudott, mert azt akarta, hogy újraválasszák.
Állandósították a hazugságokat, mert különben pártját nem választják meg újra.
Gyurcsány Ferenc:
Csak …. Ha csak, néhány költségvetési kiigazítást hajtunk végre, akkor
azt gondoltam, és most is ezt gondolom, hogy ez nem megfelelő program, mert
ennek strukturális reformokkal kell társulnia. És egy évvel a következő
választások előtt nem éppen jó idő strukturális reformokra.
Nic Robertson:
Az igazmondásra?
Gyurcsány Ferenc:
Igen … Az igazság, hogy reformokra van szükségünk, nem tudunk többet
befektetni a szociális ügyekre. Ez az, amivel kampányoltam.
Akkor nem ígértem új szociális programot az embereknek. Ez volt a fő különbség
az utóbbi egy év magyar politikájában. Befektetésről,
Nic Robertson:
Abban az időben a költségvetési hiány magas volt. Az ellenzék azt
mondja, hogy a költségvetési hiány magas, ne hallgassanak a miniszterelnökre.
Ön azt mondta, hogy ez rossz, ez nevetséges.
Gyurcsány Ferenc:
Igen.
Nic Robertson:
Ez arcátlan hazugság volt az embereknek. Vagy nem volt elég bátor,
ahhoz, hogy ne hazudjon?
Gyurcsány Ferenc:
Mindent megtettünk, amit tudtunk azért, hogy költségvetés megfeleljen a
deficit-kritériumoknak. Amikor túlmentünk ezen a hiányon, tavaly, nyilvánosan
beszéltünk erről. Nem titkoltuk el az előző év végén. Ez év elején, mindig azt
ismételtem, hogy ha látok okot a beavatkozásra, akkor megteszem. Az igaz, hogy
az év első hónapjai után, egyre világosabbá vált, hogy az eredeti cél nem
tartható.
Nic Robertson:
Akkor, abban a másfél évben, amikor hazudott az embereknek, mi
játszódott le a fejében? Mit érzett, amikor az ország népe előtt állt, és nem
az igazat mondja nekik, amikor az lenne a kötelessége, hogy vezesse őket, mire
gondolt, mi játszódott le Önben. Mit érzett?
Gyurcsány Ferenc:
Felelősséggel éreztem, hogy új időszakot kell kezdenünk. Mert nem
számokról és adatokról beszélek, hanem egy olyan hozzáállásról, hogy engedjük
meg az embereknek, hogy azt higgyék: mi, a kormány gazdaggá tehetjük őket, és
vagyont adhatunk nekik ajándékba. Megpróbáltuk elkerülni azt, hogy
szembesüljenek azzal a kötelezettséggel, hogy ők maguk felelősek magukért. Ezek
azok a hazugságok, amelyről beszélek. Nem konkrét számokról és adatokról.
Nic Robertson:
De megszegte az alapvető elvet, ami a politikusok kötelessége, hogy
őszinték legyenek. Ezt megszegte. Most hogyan várja el tőlük, hogy elfogadják,
amit mondott? - Igen, folytassa miniszterelnök Úr!
Gyurcsány Ferenc:
Nem, nem. Ez sokkal bonyolultabb. Ez sokkal bonyolultabb.
Nic Robertson:
Elfogadható, hogy hazudjon?
Gyurcsány Ferenc:
Ez sokkal bonyolultabb.
Nic Robertson:
Elfogadható, hogy hazudjon?
Gyurcsány Ferenc:
Ha ön …. Ha… Ha feleségével vagy barátaival beszél, és megpróbálja érvelni,
rávenni őket, hogy változtassák meg az ön életét, és egy nagyon drámai
monológot mond nekik, hogy, kérem értsetek meg,
változtatásra van szükségünk. Ebben a monológban leegyszerűsíti a tényeket,
használja a nagyon erős hangsúlyokat. Ez egy személyes meggyőzés a privát … változtatások érdekében. Amit, amit… Ahogy érti,
rábeszéltük az embereket, ezt nem az igazi igazság. Most amikor hazugságról
beszélünk, az azt jelenti, hogy nem voltunk elég bátrak az országot
szembesíteni a reformok szükségességével, ez nem adatok és számok
eltitkolásáról szól.
Nic Robertson:
Miért lenne Ön az az ember, akinek folytatnia
kellene mindezt, most hogy beismerte, hogy ehhez nem volt elég ereje, hazudott?
Ami csak azért derült ki, mert valaki nyilvánosságra hozta ezt a hangfelvételt?
Nem azért, mert Ön akarta, hogy nyilvánosság kerüljön. Hatalmas válságban van.
Gyurcsány Ferenc:
Nem, úgy látom, hogy nagyon sok ember a személyes életében keresi a
legjobb időpontot, mikor változzon.
Nic Robertson:
Ez az Ön választása. Most pedig Önt kényszerítik erre.
Gyurcsány Ferenc:
Nem. Én voltam az egyetlen, aki arról beszélt, hogy a változtatások
elkerülhetetlenek. És azt hiszem, amit tettünk, ez volt az egyetlen lehetőség,
hogy elkezdjük ezeket a reformokat, amelyeket elkezdtünk néhány hónappal
ezelőtt.
Nic Robertson:
Ön kényszerült ebbe a helyzetbe, mert közzé tették ezt a felvételt.
Senki nem tudta volna meg, hogy hazudott, ha nem került volna elő a felvétel.
Tovább hazudott volna, mert nem elég erős a nagy változtatásokhoz, nagy
reformokhoz, amiket meg most végre akar hajtani.
Gyurcsány Ferenc:
Nem. Közvetlenül a legutóbbi választások után, erős kényszer, feszültség
nélkül kezdtük el ezeket a reformokat az egészségügyben, az állami
adminisztráció területén. Nagyon nehéz programot kezdtünk a költségvetés
kiigazítására.
Nic Robertson:
Miért kellene most bárkinek is hinnie Önnek?
Gyurcsány Ferenc:
Mert sokan hiszi, hogy én vagyok az egyetlen, aki végig tudja vinni ezt
a programot, aki meg tudja valósítani ezeket a változtatásokat.
Nic Robertson:
De nagyobb tömegek vannak az utcán ma este. És úgy tűnik, készen állnak
a folytatásra.
Gyurcsány Ferenc:
Ezért kell az utcán lévőket meghallgatnunk.
Nic Robertson:
De ők azt mondják, távozzon, mondjon le hivataláról. Valaki mást
akarnak. Hazudott nekik.
Gyurcsány Ferenc:
Igen, és sokan azt mondják nem Feri, te vagy az egyetlen, maradj!
Nic Robertson:
Hol vannak? Hol vannak, akikről beszél, otthon? Az utcán lévő emberek
azt mondják, távozzon.
Gyurcsány Ferenc:
Ez néha a nemzet szokásának kérdése.
Nic Robertson:
És a vezetők szokása, hogy hazudjanak?
Gyurcsány Ferenc:
Nem.
Nic Robertson:
Ön azt mondta, igen.
Gyurcsány Ferenc:
Nem. A személyes megjegyzés egy drámai monológban az nem ugyanaz, mintha
azt hiszi, hogy ez a kifejezés arra vonatkozik, hogy tudatos szándék lenne
rászedni az embereket. Nem, ez a szöveg félreértése. Talán nagyon fontos lenne
megnézni az egész szöveget ahhoz, hogy megértsük az összefüggését, mert a
szöveg sok részéből világossá válik, hogy ez egy szélesebb összefüggésről szól,
nem arra, amire Ön hivatkozik.
Nic Robertson:
Visszatérek az álláspontomhoz, Ön pedig az Önéhez,
vissza ahhoz, hogy másfél évig ezelőtt nem volt elég erős, hogy hazudott az
embereknek.
Gyurcsány Ferenc:
Ismételjük magunkat.
Nic Robertson:
Úgy van.
Gyurcsány Ferenc:
Szerintem az, amit Ön megértett ebből, az nem helyes. Értem, amit kérdez ... De ez nem jelenti azt, az egész szöveg egészében
nem azt jelenti, amit megértett.
Nic Robertson:
Erősebbé teszi ez most Önt? Képes lesz elfogadtatni a parlamentben
keményebb reformokat, amelyeket a kritikusok szerint is meg kell tennie a hiány
csökkentéséhez?
Gyurcsány Ferenc:
Elég erős vagyok, hogy megtegyem.
Nic Robertson:
Máris?
Gyurcsány Ferenc:
Igen.
Nic Robertson:
Erőssebbé teszi?
Gyurcsány Ferenc:
Erősebbé tesz. Elég támogatást kapok, és nagyon elkötelezett vagyok
annak érdekében, hogy megtegyem. Ezt a ciklust ezzel a politikával kezdtük, és
folytatni fogom.
Nic Robertson:
Némelyek igazi politikai túlélőként jellemeznék Önt, és hogy az esemény
folytatása csak fejleszti az ön képességét a túlélésre, és a reformok
végrehajtására. Mit gondol mikor fog a hiány olyan szintre csökkenni, hogy
csatlakozhassanak az európai valutához?
Gyurcsány Ferenc:
Ez az ún. maastrichti kritérium, amely szerint
a költségvetési hiánynak a GDP 3 %-a alatt, vagy
körülbelül azon a szinten kell lennie. Programunk, amelyet elküldtünk
Brüsszelbe az Európai Uniónak, tartalmazza azt a célt, hogy 2009-ben elérjük
ezt a célt.
Nic Robertson:
Úgy gondolja, hogy ez 2009-re megtörténik?
Gyurcsány Ferenc:
Nem megtörténik, ez nem megtörténik, hanem megcsináljuk.
Nic Robertson:
Hogyan fogják ezt megtenni? Mik azok a reformok, amiket meg fog tenni?
Mert jelenleg nem azon az úton jár.
Gyurcsány Ferenc:
De igen, 2 átfogó reformot kezdtük végrehajtani, az államigazgatás és az
egészségügyi rendszer terén. De ezek a reformok önmagukban nem elégségesek.
Kemény költségvetési kiigazítási programot kezdtünk, a
Nic Robertson:
Mit gondol, ez a bizonytalan helyzet fokozódni fog? A tiltakozás
növekedni fog?
Gyurcsány Ferenc:
Nagyon óvatosan kell kezelnünk ezt a helyzetet. Megbízható módon kell
válaszolnunk erre a helyzetre. Beszélni, meghallgatni, mit mondanak az emberek,
és válaszolnunk kell, nyitottnak kell lennünk. De azt hiszem, hogy az emberek
többsége támogat bennünket.
Nic Robertson:
Tehát, nem mond le?
Gyurcsány Ferenc:
Tessék?
Nic Robertson:
Tehát, nem mond le?
Gyurcsány Ferenc:
Nem fogok.
Nic Robertson:
Nagyon köszönöm. Nagyra értékelem. Talán lassan tanulok.
Gyurcsány Ferenc:
Igen lassan.
Nic Robertson:
Nagyra értékelem.