A melegbüszkeség napja elé

A homoszexualitás attól lesz probléma, hogy valakik mes­terségesen azzá teszik. S miután azzá tették, miután felmutatták, mint problémát, mindjárt orvo­solni is kívánják a dolgot. Ettől kezdve az ügy elmérgesedik.


BAYER ZSOLT

főmunkatárs a közszemlére tett legszemélyesebb magánügyekről

Lesz megint melegbüszkeség napja - már vagy ti­zedszer, pontosan nem számolom -, és mivel borí­tékolható, hogy liberálisaink legnagyobb örömé­re balhé lesz ott, azon a napon, hát most jó előre megosztom önökkel kétségeimet, kételyeimet és kérdéseimet.

Mindenekelőtt azt állítom, hogy ez a meleg­büszkeség: pótcselekvés. Éppen olyan pótcselek­vés, mint ezernyi más, amit az amerikai és euró­pai haladó értelmiség végez nap nap után, a lázas tevékenység látszatát keltve, ugyanakkor a társa­dalmi valóságról tudomást sem véve.

Nézzük először is az állítólagos célt. Ez az volna, hogy ezekkel a melegbüszkeség-napi fel­vonulásokkal elősegítsék a homoszexuálisok emancipációját, segítsék a velük szemben meglé­vő társadalmi előítéletek oldását, s jogilag azonos feltételeket biztosítsanak nekik, mint heterosze­xuális társaiknak.

Már a célokkal millió a probléma.

Mindenekelőtt a társadalmi valóság az, hogy önmagában a homoszexualitás semmiféle tár­sadalmi előítéletet nem vált ki. Ebben az ország­ban évtizedeken át éltek közöttünk híres (adott esetben világhírű!) homoszexuálisok, színészek, karmester, egy nemrégiben elhunyt nagyszerű televíziós műsorvezető, akikről az egész ország tudta, hogy homokosok, mégsem okozott nekik ez semmiféle problémát, miképpen az országnak sem. S itt azonnal hozzá kell tennünk, hogy ők, valamint mindazok a homoszexuálisok, akik nem lesznek ott a melegbüszkeség-napi felvonu­láson, kifejezetten elítélték, elítélik azt a felvonu­lást. Legszűkebb baráti és ismeretségi körömben három homoszexuális férfi található. A lehető legnagyobb felháborodással és megvetéssel be­szélnek erről az eseményről s mindazokról, akik megjelennek rajta.

Ugyanis attól, hogy valaki homoszexuális, még úgy általában teljesen normális. A defektus ott kezdődik, amikor egy homoszexuális abból óhajt társadalmi elismerést kovácsolni, továbbá ismertségre szert tenni, hogy melegbüszkeség-­napi felvonulásokat szervez, s azokon megjele­nik.

A társadalmi valóság az, hogy az emberek sze­xuális irányultsága a lehető legszemélyesebb magánügy. Ezt a kérdést szinte soha, sehol és senki nem szokta firtatni, önmagától szinte soha senki sem ítéli meg embertársait annak alapján, hogy kivel szokott szeretkezni. (Természetesen a tár­sadalmilag veszélyes és súlyos devianciák, mint például a pedofília vagy a vérfertőzés, kivételek. S csak remélni tudjuk, hogy ez így is marad.)

A homoszexualitás attól lesz probléma, hogy valakik mesterségesen azzá teszik. S miután azzá tették, miután felmutatták mint problémát, mind­járt orvosolni is kívánják a dolgot.

Ettől kezdve az ügy elmérgesedik és rettene­tessé válik, mint maga egy melegbüszkeség-napi felvonulás.

Az egész mesterségesen gerjesztett álprob­léma teljes abszurditását éppen ezek a pará­dék mutatják meg, hiszen - miképpen fen­tebb vázoltuk - mi is volna ezeknek a beteg „jogvédőknek" az eredeti céljuk? Az, hogy a homoszexualitással kapcsolatos előítéleteket feloldják, és a homoszexualitást elfogadtassák a társadalommal. Nos, kérdem én, el lehet fogad­tatni a társadalommal, hogy önmaguk szexuális másságára „büszke" akárkik egy teherautó pla­tóján, ülepükbe színes tollakat tűzve, egymással üzekedve, vonagolva végigmasírozzanak a vá­roson, nagymamák és kisgyerekek szeme láttá­ra? Vagy, másképpen feltéve a kérdést, tényleg az jellemzi homoszexuális embertársainkat, hogy feltétlenül undort keltő viseletekben és undorító magatartást tanúsítva, nyilvános szexuális éle­tet élve - vagy azt imitálva - megbotránkoztassák a többségi társadalmat?

Nem. Meggyőződésem, s - ismétlem: három homoszexuális férfit ismerve - tapasztalatom is az, hogy a homoszexuálisokra úgy általában ez egyáltalán nem jellemző. Jellemző viszont né­hány súlyosan beteg exhibicionista és perverz egyénre, akik azt hiszik, hogy az ő exhibicioniz­musuk és perverzitásuk kisvártatva általánosan elfogadott norma kell legyen, mert máskülönben nem beszélhetünk szabadságról.

Mindaddig, ameddig a normális homosze­xuálisok nem fogják kikérni maguknak ezt az ocsmányságot, ami sokadszorra készül a bel­városban, addig azokat is önmaguk ellen fogják hergelni, akiket amúgy egyáltalán nem érdekel embertársaik szexuális irányultsága.

Azoknak pedig, akik most az ocsmány buzi-show megzavarására és a balhéra készülnek, üze­nem, hogy azok a beteg és perverz provokátorok csak erre várnak. Ha egyszer végre úgy kellene végigvonaglaniuk az Andrássy úton, hogy a ku­tya nem állna az út szélén, s csak néma csönd és bezárt ablakok kísérnék szomorú és gyomorforgató útjukat, akkor maguktól abbahagynák.

Gondolkodjatok!                                         

bayer.zsolt@magyarhirlap.hu